Az elmúlt hetek igen tanulságosak voltak számomra. Két mongol egyetemről is voltak nálunk vendégek. Összesen egy hónapig intéztük minden programjukat, tartottunk továbbképzéseket és próbáltuk megismerni egymás kultúráját, oktatási rendszerét.
Kemény dolog ez, mert ha az ember Mongóliáról hall, akkor kb. az jut eszébe, hogy ott van kumisz, Ulán Bátor és azonkívül a nagy semmi. Az emberek jurtában laknak és valószínűleg még mindig kalandoznak, mint tatár őseik. A műveltebbeknek /idősebbeknek esetleg beugrik, hogy lehetett békekölcsönt nyújtani mongol tugrikban is.
A baj az, hogy olyan értelemben teljes jogú tagjai lettünk az EU-nak, hogy aki "harmadik országból" érkezik, azt mi magyarok is teljes nyugalommal lenézzük. Nehéz az embernek túltennie magát a régi beidegződésén. Kiderült, hogy mongóliában két nagyon komoly, nagy létszámú egyetem is működik, remek nemzetközi tanulmányokat kínálnak, az Orkhon University-n például rendkívül magas szintű tolmácsképzés folyik. Az említett egyetem rektora, Professor Khajidsuren Nyamaa olyan érdeklődéssel fordult felénk, ami igazán megható volt. Végső soron azért jöttek, hogy megismerjék az általunk oktatott tárgyakat, a képzési rendszerünket és hogy implementálják azt egyetemük rendszerébe.
Ez a találkozás számunkra is izgalmas volt. Habár jópár nemzetközi kapcsolatunk van már most is, de egy újonnan csatlakozó ország mindig komoly előkészületeket igényel, és mindig felvillanyozó érzés. A mongol kollégák nemcsak jól felkészültek szakmailag, de rendkívül jó meglátásaik voltak a rendszerünket illetően. Örülök, hogy velük fogok dolgozni, mert legalább számomra megdőlt egy újabb sztereotípia. A mongol igenis hozzánk hasonló, fejlett országban élő nép, akik között ugyanúgy vannak magasan kvalifikált egyetemi tanárok, jó képességű hallgatók, nagy reményű kutatók.
Ahogy az szokás, mindkét fél ajándékokkal készült a tárgyalópartner számára. Itt azért volt egy kis bonyodalom, mert a mongolok, igen kedvesen olyan vodkát hoztak, ami legnagyobb nemzeti hősükről van elnevezve. Az egy más kérdés, hogy Dzsingisz kán neve itthon nem hangzik olyan jól, mint Mongóliában... Elmagyaráztam nekik, hogy mi a dicsőséges tatár hódítást a másik oldalról éltük meg. Ők igen előzékenyen bocsánatot kértek tőlünk és egyúttal megtanítottak minket arra, hogy Dzsingisz kán helyes ejtése: Csingisz hán. A dolgot ezzel le is tudtuk. Koccintottunk. Minden rendben.
